Már csak az emléke él bennem,

Hogy milyen is volt otthon egyszer :

Kergetőzni vörös színekkel,

Rúzsos szájt nézni tág szemekkel,

Becézni, vagy csak ámulni rajt´,

Ágyban leteperni a vágyat,

Az álom tizenhat évesen,

Folyosón forgolódott véresen,

És most már csak emlék noteszben,

Zárójelentése karmámnak,

Hogy miként árultak el egyszer,

Barátok kik sötétben vártak,

Eszembe jut az a falafel is,

Amit sosem tudtam megkóstolni,

Mert egy trabantot szerettél akkor,

Tiszta szívvel Pesten kárhoztatni,

Meglepően sok emlék, sok sors,

Sok mindent láttam én,

Nem is tudom hogy bírom,

Anélkül hogy meg ne őrülnék,

Mert bennem több barát találkozott,

S összeölelkezett a világ végén,

Nehéz választani közülök most,

Tollam fogják, küzdenek a létért,

Meddig bírja még szakítását

Ez élet húrnak szívem nyila?

És mily messze röpít majd a vágy

Ha elmegyek örökre haza?

Szóval vörösre festett a sors,

Hajnalon beszélgetek róla,

És monoton dörömböl a kor,

Míg írok nem ketyeg az óra.