Ez az eső sosem áll már el,

Ronggyá áztatja életem regényét,

A betűk fekete góccá gyűlnek,

Ha tűzre dobnám vele együtt égnék,

Most sarokban a papír rengeteg,

Tán egy nap majd kisüt a nap,

És szobrot formálok belőle,

Mikor a könnyek rászáradtak,

És majd a betűk is összeállnak,

Egy unalmas kósza cseppel,

Mely új életet ott is fakaszt,

Hol a szívem ezer éve nem mer,

De addig szagolom dohos páráját,

Az ihlet nélkül íródott pernek,

S nevetem szánalmas komédiáját,

A szappan opera életemnek.