Végre kisütött a várva várt nap,

Kávé csurdogál nyelőcsövemen,

Komótosan meghajol a tavasz,

Feledve az elhagyott telet,

A fák is majd lassan táncra kelnek,

És dúdolják a régi dallamot,

Kitisztul a város és az ember,

A szem bezár, kinyílik a marok,

A tengerként lüktető autók,

A tova szökkenő vonat megáll,

Amint utcában kis hölgy alulról,

Felfelé néz és rám kacsint talán,

És csak ölelem a kávés csészét,

Mint a nyakad hogyha csókolnálak,

És véremben megáll a koffein,

Bele ásítva az ébredő tájba.