Nyíladoznak a rügyek,

Szívemet napfény járja át,

Az ablak becsapódik hirtelen,

Dalol a rét, hallgat a magány,

Jóleső érzés tölti be testem,

Mert érzem már közel járok,

És már nem csak a fellegekben,

Bizonygatom az igazságom,

Két lábon a földön járva,

Hosszú kiképzések után,

Az árnyékból nézek a napba,

Mert tudom helyem régen ott vár,

S mint a száműzött remete,

Kinek még Kakukk sem jutott,

Az eltelt éveket nem feledem,

Hanem belölük tanulni fogok,

S nem is kisiskolás szinten,

Mert sokféle népet megismerve,

Magammal hadakozva szüntelen,

Önakaratomat megleltem végre,

És nem várok másra, szerencsére,

Nem hívok segítőül láthatatlan erőt,

Hisz minden itt van bezárva testembe,

És e világba most vulkánként kitör!